| |
Bodnár érkezik? Kubatov cáfolVálogatott labdarúgóval erősít a Ferencváros? A Blikk információi szerint nagy esély van arra, hogy Bodnár László (32) az NB I 9. helyén álló zöld-fehéreknél folytassa pályafutását. A negyvenhatszoros válogatott védőt a téli átigazolási szezonban többször is szóba hozták a Fradival, sőt amikor az egyik szurkolói oldal, a focinews.com arról kérdezte a játékost, hogy új csapata az FTC lesz-e, azt felelte: „könnyen lehetséges”.
Bodnárnak a nyár óta nincs klubja, legutóbb az osztrák bajnokságban szereplő Salzburg játékosa volt. A korábban a DVSC-ben futballozó védő a télen Katarban és Dubajban is járt próbajátékon. – Ha nem sikerül külföldre igazolnom, tavasszal Magyarországon folytatom karrierem – jelentette ki korábban lapunknak Bodnár, aki az utóbbi időben szakmát váltott, DJ-ként lép fel diszkókban. – Még a futball áll az első helyen az életemben, ha lesz csapatom, a zenélés háttérbe szorul.
Lapunk szerette volna megkérdezni Bodnárt a fejleményekről, de mostanáig nem értük utol. (Blikk)
Mondja, honnan veszik , hogy egyáltalán foglalkozunk az említett játékossal? – írta Kubatov Gábor a Facebookon. |
Kérem jelentkezzem be hogy hozzâszólást írhasson!
|
|
Legutobbi HSZ
Vitatott cikkek
|
Fényképek |
|
|





Kubatov csak visszakérdez, nem cáfol
Majd, ha azt írja, hogy : N E M…..!
Egy kósza pillanatra elhittem, hogy lesz válogatott szintű labdarúgónk, aztán rájöttem, ennek semmi esélye. MARAD a középszer. Ha törik, ha szakad a kondát akkor is ütni kell szombaton.
U.I.: Lassan kezdem azt hinni, hogy a székházban ki van adva, hogy a focinews-nak csak kamuzni szabad. Kitartást, akkor is ti vagytok a legjobbak.
Ami az FTC és a Blikk között zajlik kommunikáció terén, címén az maga a szánalom.
Még sebtében igazolunk egy jobb bekket, bal bekket, irányító középpályást, centert, pályaedzőt, vezetőedzőt……
Szakma ez, nem szeméthordás, szokta volt mondani jóapám.
Kérdezem, a felkészülés végén, a bajnokság rajtjára igazolni egészséges?
off: Aki szeretné nézni Babos Timi döntőjét Mexikóból, az itt megteheti – Hajrá Timi!
http://envivo.terra.com.mx/deportes/deportes/471-mx/
Köszönet a legjobb hsz-ért. 6:4 az első.
Szívesen – akkor most már tudod, hogy honnan van a nevem
6:4, 5:4, a meccsért adogat Babos.
MEGVAN! Jó éjt.
Monterrey bajnoka Babos Timi! – Ezért érdemes volt fennmaradni!
Jó éjt!
Megvan a VV 5 győztese!
Ezért is érdemes volt fennmaradni!
Nem tudom,kell-e,vagy kellett-e nekunk Bodnar.
Ami a kondijat illeti,Bodnar egy profi jatekos,ergo,nem hinnem,hogy minden kondi nelkul jart el probajatekokra..
Ami nalam talan ellene szolna,az a “lo nincs,szamar is jo” mondas.
Pluszban meg az,miert nem kellett ott,ahova probajatekra ment?
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000002430448
Itt nézelődhettek. Bodnár saját oldala, nem szurkolói. Van pár érdekes komment, de konkrétum nincs.
:D
Ja és van pár érdekes kép az éppen aktuális szülinapjáról
Nem semmi, jó nagy profi focista ez a gyerek! basszus egy ilyet nagyon nem kéne leigazolni !!!
Hát ezeket a képeket meg a Bodnár kommentjeit érdemes elolvasni….ha ez Kubatovnak belefér a Fradi szemléletébe akkor Abdi hűtője meg a lóripofon hangyaf@sza…..
Abban igazad van, hogy Abdi hozzá képest kutya füle!
Valamiért Lajos mégis ragaszkodik hozzá, szemben Abdival.
Ilyen képeket kis túlzással az egész NB1-ről lehet találni. (sajnos ez van )
Állítólag megszületett az egyezség, kiszivárogtak részletek is!
Ezek szerint sikerült a bérét harmadára lealkudnunk, ami így az csak havi 7.000 € lesz, viszont mi álljuk a drogelvonója költségét, és a sofőrjét is – aki egyben pszichológus is – mert mióta az a bizonyos dolog történt, nem tud józanul autóba ülni.
Az egyezség szerint május végére formába kell hoznia magát, amit teszt által fogunk ellenőrizni.
3000 métert húsz perc alatt kell majd teljesítenie, de ahhoz ragaszkodott, hogy 1000 méterenként megállhasson majd egy sörre és egy cigire.
A szerződés szerint 4 évre igazolt hozzánk, melyben többek között az is szerepel, hogy ha idényenként nem lép pályára legalább tizenötször, akkor bármikor szabadon távozhat, és ebben az estben végkielégítésként Andikához és a csapatbuszhoz is ragaszkodik.
Ha még valami egyebet is megtudok, azonnal jelentkezem!
jaa csak ne másnapos legyen hanem az napos,na meg csak tisztán nyomja mert ha fel van ütve az gáz
szevasztok. nem tudja valaki pontosan mikor kezdik el árusítani a jegyeket a láki ellen?:)
Már lehet kapni a fradi shopban: “Jegyinformációk
Február 20-tól elkezdődött a jegyek árusítása a Debrecen elleni szezonnyitóra (2012.03.03. szombat 17:30 Albert Stadion)!
A belépőket egyelőre a Fradi Shopban (február 27-től a mellette lévő főpénztárban) lehet megváltani hétköznapokon 13:00-18:00 között, szombaton és vasárnap pedig 10:00-15:00 között! A belépő megváltásához továbbra is elég a szurkolói kártya kódjának bemondása (tehát nem kötelező személyesen ott lenni), de kedvezményes jegyet kizárólag a kedvezményre jogosító irat, vagy annak fénymásolatának bemutatása esetén áll módunkban kiadni!”
Mostanában zenél diszkókban,remélem nem maradt rajta a cuccon
mert akkor még erősítés is lenne!
honnan tudod? Lehet hogy cuccal együtt még jobban nyomja!
Végre egy igazán jó igazolás!
Már csak abban bízok, hogy nincs erőnlétileg lemaradva és hogy nagyon motivált!
Az pedig engem nem zavar, hogy dj-zik, nekem a kedvenc zenei műfajom!
Szerintem nagyon jó lenne ha jönne,de az a biztos ami már elmúlt!!!! Elkelne nagyon a védelembe!!!!!!
Simán játszani fog a Debrecen ellen, emlékezetek vissza Klein is idejött nulla erönléttel és azóta is játszik. Bodnárral jól járunk, jó a lövő taktikája is és vannak jó felfutásai is. Vele sokat erősödhetünk.
Lövő taktika? ilyenről sem hallottam még rúgótechnikára gondoltál sztem
Mint játékos tényleg le tett az asztalra valamit,de mivel rég nem aktív, így a tavasz még biztos elmegy arra, hogy utolérje magát, és beilleszkedjen a védelembe. Valószínűleg nem is a tavasz legnagyobb igazolása lesz, de ha a következő szezonban Európa a cél, akkor jönnie kell.
Először is várjuk meg míg hivatalosan is bejelentik nehogy megint koppanjunk egyet. Ha sikerülne vele sokat erősödnénk szerintem még így leeresztve is körbefutja 6szor Marótit úgy hogy az észre se venné. Nem hiszem hogy az erőnlétével problémák lesznek csak rá kell nézni olyan mint egy terminátor:D
Még mindig feltételesen, ha idejön véleményem szerint, játszani fog a konda ellen. Döme nem véletlenül akarta, megbízik a rutinjában. Persze HA………
Ha egy Maróti befért ősszel a Fradiba akkor ennyi erővel Bodnár is beférne a barcaba… Maróti játszott jobb védőt ősszel.. Hát az biztos,hogy ég és föld a két játékos.. Még csak összehasonlítani se lehet őket… Ha sokat kér Béla úr meg Dini királyunk fizetésének felét odaadhatnák neki.
erősítés egyértelműen!
még az kell, hogy Abdi kezdő legyen és oké a kezdő hellyel közzel
Amíg nem jelentik be hivatalosan, addig nincs értelme a találgatásoknak…
Egyrészt, még van benne jó 3 év, tehát érdemes lenne leigazolni egy hiányposztra. Azonban ez a tavasz neki is csak a formábahozásra fog elmenni, meg nekünk is. Szóval sok érv szól mellette, sok ellene.
Alapvetően azonban nem hiszem, hogy jönni fog.
Frissítve van a cikk.Állítólag megegyeztünk.
Ezt már olvastam nem is oly rég… Bocs, de csak azt hiszem el, amit Kubatov bejelentett.
Igazad van.
Nem tartom valószínűnek, hogy nálunk köt ki…szerintem túl magas lenne a fizetése, és erre most nincs pénz….
Azért kíváncsi lennék rá amennyiben tényleg idejön, mit mutatna a Loki ellen. Innen és onnan is meg lenne találva a nézőtérről.
Szerintem nem érdekelné hogy a konda az ellenfél azért a csapatért harcolna ahol van .
Gondolod egy hét alatt úgy felkészül, hogy Döme beveti? Kizárt.
Sok idő kéne neki, hogy beépüljön a csapatba, így nem lennénk vele előbbre!
Én csak arra értettem hogy a konda ellen szerintem se lenne most a konda ellen kezdő talán esetleg talán pad de nem biztos
Őszintén? Egy ereje teljében lévő, mondjuk holland légiós formáját mutató Bodnár jöhet. Egy olyan Bodnár akinek már nincs kedve a focihoz, az ne jöjjön. De a mostani Bodnár pont a kettő között van, nem éppen a csúcson, de van (talán) kedve focizni és hát valljuk be, azért ebben a nem túl veretes NB1-ben szerintem megállhatja a helyét, ha mással nem hát a tapasztalatával. Én megpróbálnám, aztán 13 meccs múlva kiderül, hogy jól döntöttem-é
Megvagyok azért nyugodva hogy Bodnárnak is B-vel kezdődik a neve
Mire összeállna a játéka, véget fog érni a szezon!
Illetve nem fog elkezdődni a következő.
Ha ugyan akkor még itt lesz.
Illetve el fog kezdődni….
Nem lenne ideje beépülni! Illetve nem egy mai darab már…
Kubatov nem azt mondta,hogy nincs pénz? Akkor Bodnárt miből?
Ingyen jön csak a fizuját kel fizetni Balázs meg ugy tudom hogy pénzért jött volna nem ingyen
nem kellett megvenni!
Mondjuk a fizuja kérdés még, bár az is az, hogy ennyi sikertelen próbajáték után mennyit kért/mennyire lesz használható. Van benne rizikófaktor bőven.
Azt tudom,hogy nem kell megvenni de a fizetése nem kevés. Állítólag a kocásokhoz is ment volna de sokat kért. Az kérdéses,hogy egy sehol nem kellő játékos mennyire kérhet sokat………
Na most olvasom hogy mi van akkor ezekszerint leigazól.
A képességei jól jönnének! Én mindig is jó játékosnak találtam. De kétséges az edzettségi szintje. 4-5 fordulót biztos kell várni, mire formába lendül. A felkészülés elején kellett volna hozni.
De ez Blikk infó, úgyhogy a hitelessége nulla. Mint ahogy az egész újság.
Olvasva a kommenteket szerintem erőnlétileg valahol biztos tartja magát gondolom fut erősit csak nem biztos hogy ugy ahogy egy edzésen mindenesetre örülnék ha jönne mert erősités .
Isten ments ettől az alkesztől!!
Hónapok óta próbálja magát eladni
Klub és komoly edzés munka nélkül
Senki nem jelentkezett be érte
Erőnlétileg nagyon 0 lehet
13 forduló van csak
Nem hinném megtudnánk fizetni az igényeit
Hosszú távon is zsákba macska útol éri e magát vagy sem
Én nem venném meg
Dj gyilkos
Majd ha eléd is kivág úgy egy részeg biciklis éjszaka az úton, majd akkor lehet gyilkosozni és teljesen mindegy lesz, hogy 90-nel mész épp, vagy 110-zel!
Pontosan.
Berki! Én meg a stoltól nem vártam volna hogy ezt csinálja hogy félig majdnem lenyomórit egy embert kábszer ital stb……. de senki nem utálja ugy…..
Miért Stohlt ki nem utálja?
Szerintem a 100 ból 80 biztos nem.
Pedig ezután, az eljárás után nem csodálnám, ha 100-ból 80 utálná.
Én a stohlt akkor is utáltam amikor még nem is okozott balesetet…
NA ez se mellékes:D
Például én.
Te barom!
Nem volt ittas, drogos stb. A biciklis viszont mattrészeg, sötétben világítás nélkül.
engem itt most lehet elátkoztok de én kifejezetten örülnék ha jönne.nem érdekel a magánélete,hogy mit csinált.sosem szidott minket..ha kell 1 hónap mire utoléri magát akkor is megéri,sokat úgysem kérne fizut.de utána 3 évre meg lenne oldva jobbhátvéd poszt.ami elég rég óta hiány nálunk..szóval jöhet
Én biztos nem átkozlak el,mert egy 46 szoros válogatott játékost én sem
zavarnék el a csapattól jelen helyzetben bármilyen állapotban is van.
Nekünk most nem hiszem el,hogy nem lenne hasznunkra,ha csak a tizedét
is nyújtja a lokihoz képest.
megnyugodtam
Ő egyébként erőnlétileg mennyivel lenne komolyabb
állapotban Abdinál? Vagy ő is megy majd játszani a 2. csapatba?
Kuli lenne a megoldás jobbhátvédnek, de Lajos megy a saját feje után!
Nagyon nem szeretném ha Kulit kikezdenék amiatt, mert nem azon a poszton szerepel, amelyik igazán fekszik neki!
Legalábbis ez remélem nem lesz majd észrevehető Dávid teljesítményén!
Ha nem szélső védő lesz, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy meg fog égni!
Számos okból nem tudnám elképzelni, hogy Fradi mezben kifusson a pályára, de a mai világban…
Nekem semmi bajom Bocival, mert még mindig nem lefelé lógna ki ebből a csapatból és a Fradira soha életében nem mondott semmi rosszat, sőt egyes állítások szerint ez azért volt így, mert mindig szimpatizált velünk.
Én az erőnléte miatt parázom és amiatt, mert nincs játékban nagyon régóta.
Én is kondijában kételkedem és hogy mentálisan kopott e ? Ugyan az a harcos ember mint aki volt?
Bár ha hajlandó lenne csak úgy 2-hetet edzeni sok minden kiderülne,
Bár elsőre azt mondtam nem igazolnám le , de meglehetne győzni az ellenkezőjéről , de ahhoz látni kéne és tudni az igényeit
Ha őt leigazoljuk, azzal Kubatov meghazudtolja önmagát, mert Balázs NEM leigazolását azzal indokolta, hogy felboritotta volna a költségvetést, nem tudnánk őt kifizetni.
Balázs nem kellett Dömének az volt a fő indok, ott szakadt meg a dolog. Bodnárt meg éppen Döme akarta korábban a tél elején.
Mondjuk én félek, ki tudja mikor edzett rendesen Bodnár…
Brutális erőnléti alapjai vannak,az oroszoknál szinte nem is edzések voltak,hanem kiképzések,ezt évekig csinálta…
2-3 hét alatt a legjobbak között lesz az erőnléte !
Ejha! De akkor miért kezdtünk el vele tárgyalni, sőt megegyezni szóban ha Dömének nem kellett??
De Balázst ki kellett volna vásárolni nem? Bodnár meg csapat nélkül van.
Nem kellett volna kivásárolni, mert nyáron lejár a szerződése és felé is rengeteg pénzzel tartozik a ZTE.
Détári vétózta meg az igazolást.
Én mindig is egy hajtós megalkuvást nem tűrő, lendületes jó rúgótechnikájú jobbhátvédnek ismertem… Ha mindent megtesz majd a pályán a Fradiért, és még nem eresztett le annyira, hogy ne tudja majd magát újra formába hozni, akkor várom sok szeretettel!
Minek a csapathoz egy újabb problémás játékos, aki közismerten alkoholista, és az éjszaka megszállottja, ráadásul nem is két fillér?
A csapat is végigkocsmázta az amerikai túrát edzések helyett!
Szóval tök mindegy.
FM honnan ez az infód?
egy-két sörözés szerinted összevethető egy ilyen életvitellel?
magad sem gondolhatod komolyan!
Persze hogy nem, de attól az tény marad, hogy a kinti magyarok folyamatosan meghívták mindenhová a csapatot odakint és nem egy alkalommal mulattak sokáig.
Belekben az időjárás miatt edzett nagyon keveset a csapat, az Usában meg a szervezés miatt!
Détári Lajos mégis elégedett.
Ha nem is jön hosszú távra legalább erre a nem túl bizalomgerjesztő félszezonra megoldódik a jobbhátvéd poszt kérdése. Nyáron lehet hozni egy fiatalabb játékost hosszútávra. Az Aalesunds-ban volt egy Parr nevű szőke jobbhátvéd aki,ha emlékezetem nem csal elég jól tolta. huszonéves még a srác,nyáron szerintetek lenne esélyünk megszerezni? Okoronkwo-ból kiindulva…
Ha nem vesszük figyelembe, hogy az említett Parr (nem mellékesen balhátvéd az úriember) azóta már a Crystal Palace játékosa, 2014-ig van szerződése és norvég válogatott, illetve eltekintünk attól a ténytől is, hogy imádott klubunk nem igazol pénzért (mivel nincs miből), akkor kijelenthető, hogy igen, lenne esélyünk nyáron megszerezni!
Amúgy ha ide is jön tuti hogy az első adandó alkalommal le is pattan.
Nem baj,addig rúg 4-5 gólt és előkészít vagy 8-10-et !
Azzal én is kiegyeznék
remélem NEM jön
Csak nehogy az legyen,mint legutóbb!Beleéljük magunkat a végén meg pofára esünk!
Azért örülnék neki!
Hát ez Blikk úgyhogy fenntartásokkal kezelném.
A zrt elsőszámú médiapartnere…
van ízlésük … de sejtem honnan fúj a szél!
Gondoltam, hogy valaki ezt be fogja írni és azt is, hogy S azonnal válaszol rá. A hír meglepő!
Meglepő? Miért is? Hónapokkal ezelőtt írtunk róla már.
Azok utan mindenkepp az, hogy olyan hir is vilagot latott, mikor lecsendesedett ez az ugy Bodnarral, hogy csak Detari kereste meg, de tenylegesen nem is kerult szoba a szerzodtetese….. erre gondoltam, de javits ki, ha tevedek….
Na? Akkor a mai hìrek tükrében helyt àlló volt a tegnapi kijelentésem?
Mikor tévedett a blikk utoljára Fradi vonatkozású hírben? Nem is emlékszek rá…
Hú de motivált. Ha nem tudok külföldre menni és ha lesz csapatok akkor a zenélés csak háttérbe szorul mert még a futball az első
Már megint kezdődik?